Az MSZP továbbra is Hornról akar termet elnevezni
Tiltakoznak a házelnök döntése ellen.
Kártékony, a magyar tájtól idegen növénynek nevezte Kövér László az akácfát, na nem most, amikor a Fidesz háborúba megy az akácért Brüsszelben, hanem egy 2002-es interjúban, amit az Index.hu talált.
Nem kötelező, ezért nem teszi ki az Európai Unió zászlóját a Parlamentre Kövér László házelnök - tudta meg az Index.hu. Pedig Orbán Viktort maga Szabó Tímea kérte meg erre. Mindenesetre így az lett, amit Gaudi-Nagy Tamás akart.
Történelem nincs, és ami van helyette, azt Kövér László szeretné írni. Olyan is.
Kövér László szerint az 1989-es rendszerváltást előkészítő egykori Ellenzéki Kerekasztal (EKA) nélkül ma más politikai viszonyok lennének Magyarországon. Az Országgyűlés elnöke erről szerdán beszélt az EKA megalakulásának 25. évfordulója alkalmából a Veritas Történetkutató Intézet által szervezett budapesti emlékülésen.
Kibír-e a Fidesz tábora újabb négy év háborús politikát, sikeres lehet-e az a kormány, amely káderhiánnyal küszködik, meg lehet-e állítani a fiatalok elvándorlását a Jobbikhoz? Ilyen kérdések foglalkoztatják a kormánypárt vezetőségét, amely mára tudomásul vette, Orbán Viktort nem lehet leállítani, a miniszterelnök történelmi küldetésének tartja az ország radikális átalakítását. Ha nincs konszolidáció, legalább stabilizáció legyen – mondják a párt prominensei. De mit hozhat a stabilizáció?
Magyarország 2010 óta új utat jár – ezt mondta az Országgyűlés elnöke kedden Kiskunfélegyházán, Návay Lajos egykori képviselőházi elnök emlékművének avatásán. Kövér László szerint megmentették az államot az összeomlástól, és a polgárok, a nemzet szolgálatába állították. Emelkedő pályára állították a gazdaságot, rendbe tették az ország pénzügyeit, munkahelyek százezreit védték és teremtették meg - tette hozzá.
Egyetlen olyan kérdés sincs, melyben ki akarna egyezni politikai vetélytársaival a miniszterelnök, így a Fideszben mindenki biztosra veszi a „háborús politika” felpörgetését. Bár a Fideszben többen is konszolidációt szeretnének, úgy tudjuk, Orbán Viktor történelmi esélyként tekint az újabb kétharmados győzelemre, ezért egyetlen politikai vagy gazdasági célkitűzését sem adná fel. A Fideszben arra számítanak, hogy a Jobbik feltörése miatt az MSZP szétesik, majd a „centrális erőtér” jegyében a nemzeti radikális pártnak is nekimennek.
Kövér László nagy megtiszteltetésnek tartaná, ha a képviselők újra felkérnék a házelnöki posztra. Úgy véli az államigazgatás átalakítása nem ért véget, és az oktatási rendszerben is sok a teendő.
A fideszes házelnök szerint nem az új választójogi rendszeren múlik a Fidesz eseteges kétharmados parlamenti többsége. Mostantól fogva sokkal bátrabban lehet vállalni, hogy az Orbán-kormány egy nemzeti kormány, amely zászlajára tűzte a nemzetegyesítést – mondta Kövér László a Duna Televízióban.
Kövér László szerint mindent, amit tudtak, megtettek az elmúlt négy esztendőben. Erről az Országgyűlés elnöke a kormányzati ciklust értékelve beszélt az Echo Televízió Heti mérleg című műsorában szombat este.
A fideszes házelnök lakossági fórumot tart Barcson. Előtte újságíróknak ecsetelte, milyen jövő is vár ránk, ha pártja folytathatja a kormányzást. Fényes.
A Néprajzi Múzeum a homlokzat átdizájnolásával igyekezett megkülönböztetni magát a Kossuth tér kormányhivatalaitól. A Kövér László vezette Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság határozatban tiltotta meg molinók kihelyezését a múzeum számára.
Felújították az Országgyűlési Könyvtáratat, melynek köszönhetően kényelmesebben lehet benne kutatni. Korszerűbb könyvállomány, és hosszabb nyitvatartási idő segíti majd a munkát.
A rimaszombati Tamás Aladárnétől 99 éves korában vették el a szlovák állampolgárságot, miután letette a magyar állampolgársági esküt. Kövér László házlenök ma Szent István-díjjal tüntette ki a most 102 éves asszonyt. A díjat 2001-ben alapították, elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki.
Március 31-ig nem tudja befejezni munkáját a lehallgatási botrányt vizsgáló parlamenti bizottság, ezért az új Országgyűlés - ha úgy gondolja - új vizsgálóbizottságot hozhat létre.
Fotóriportot közölt az MTI arról, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke meglátogatja az Ecseri Kft. szolnoki üzemét. Kövér Bene Ildikó fideszes országgyűlési képviselő-jelölt, Kuttor György ügyvezető igazgató és Szalay Ferenc polgármester társaságában megtekintette a nyersanyagként használt alumíniumtömböket és félkész termékeket.
Hova tűnt Hoffmann Rózsa, melyik miniszter kapott szájzárat? Miért viszi a hátán Orbán és Kövér a kampányt? Kit pörgetett be a legjobban a választás? A kormány és a Fidesz kampánya számokban.
A Nyíregyházával szomszédos Kemecsén járt csütörtökön a házelnök, aki szerint a két nagy politikai oldal közül a Fidesz-KDNP mögött nyolc, míg az MSZP-liberális koalíció mögött tizenkét év kormányzás áll, így bőven van adat ahhoz, hogy a kormányzati teljesítmények közötti különbséget kellően meg tudják ítélni a választók.